XI. Füzes Fesztivál 2018
2018.09.01
2018. szeptember 1-én talán az eddigi legszebb nyarat idéző és egyben búcsúztató szikrázó napsütés és 30 Celsius körüli hőmérséklet fogadta a XI. Füzes Fesztiválra kilátogató vendégeinket. Már reggel nagy volt a
nyüzsgés a Művelődési Ház és Posta között felvonultatott Vidámpark és a Városi Könyvtárban rendezett két színvonalas kiállítás révén. Bocsi János - Képek, emberek, tárgyak Füzesabony múltjáról kiállítása, valamint
Csontos Andrea eddigi munkásságáról, csodálatos fotói révén kapott ízelítőt 10 órától, az ünnepélyes megnyitót követően minden érdeklődő. Dél környékén Budapestről megérkezett a Szűrőbusz az Egészségfejlesztési
Iroda támogatásával, ahol 17 óráig folyamatosan végezték a Füzes Krónika 58. számában ismertetett, széleskörű szűrővizsgálatokat az egészségi állapotukra kíváncsi vendégek számára.
A délutáni programok 15 órakor kezdődtek ezúttal is az addigra már lezárt és zömében megtelt területen, a Házasságkötő Terem előtti színpadon és téren. Hosztafi Amanda műsorvezető felkonferálását követően Dr. Csomós
András igazgató főorvos és Wenczel Árpád ÖFE elnök köszöntötték a közönséget, majd a "Béke és Összetartás" jegyében a szokásos galambröptetésre került sor Kovács József és Szegedi Sándor támogatásával. A Pinkóczy
Mazsorettek az idén is színvonalas műsorukkal alapozták meg és indították el a délutántól estig tartó jókedv, móka, tánc, kacagás szellemében zajló fesztiválunkat. Rögtön utána a Pöttömke Óvoda Körte csoportja
apróságainak látványos, lufis produkciójára került sor. Sokan várták a Szabi Magic bűvész show-t gyerekek és felnőttek egyaránt. Szajlai Szabolcs 45 percen keresztül szinte elvarázsolta a körülötte összegyűlt
érdeklődőket.
Őt a népdalkörök követték, elsőként a Besenyőtelki Pacsirták, majd a Mezőszemerei Kéknefelejcs Hagyományőrzők Pávaköre. 17 órától a Házasságkötő Teremben zajló esküvői ceremónia miatt elcsendesedett 45 percre a
színpad, viszont az ÖFE tagjai az AZ Topker támogatásával kalácsot osztottak szét a vendégek között, míg eközben Panni bohóc és a Manó Manufaktúra Miskolcról teljes kapacitással szórakoztatta a gyerekeket lufi
hajtogatás, csillám és arcfestés révén. Ezerrel ment a dodzsem, óriás csúszda, körhinta, kis vasút és céllövölde is. Nagy érdeklődés kísérte az első ízben fesztiválunkon kiállító veterán autósokat.
Folyamatosan működött a büfé, voltak ezúttal is kirakodók és Imréné Éváék kézműves, kreatív sátra. Újdonság volt a nagyon látványos lovas bemutató Nagy Editék közreműködésével, valamint Kovács Attila lovas kocsikáztatása.
17:45-kor a Füzes Táncklub táncosai az eddigi legnagyobb létszámban léptek fel a díszburkolat alkotta, képzeletbeli "táncparketten" és mutatták be a tőlük megszokott, művészi produkciójukat. A Maklári Bosch
Kötélugró Klub rövidke bemutatóját követően az első kutya szépségversenyünkre került sor Kalo Katalinék - Kutya, Macska, Horgászboltja támogatásával. Számos kutyus és gazdi várta már nagyon ezt a programunkat
és két kategóriában, kis és nagy testű kutyák csoportjában díjazott a zsűri 3-3 helyezettet és még különdíj is kiosztásra került.
Kis késéssel került sor a szokásos tombolahúzásra, aminek a számos értékes nyereményén túl ezúttal is egy teljesen felszerelt Csepel mountain bike kerékpár volt a fődíja a mezőkövesdi Ódor Kerékpárbolt támogatásával.
Már teljesen besötétedett, mire záró műsorként 20 óra körül kezdődött a Retro Party - Várhegyi Gábor és Donka Niki közel 2 órás fellépése.
22 órakor az utolsóként felcsendülő zeneszám taktusai alatt, Wenczel Árpád ÖFE elnök búcsúzott el a jelen lévő, zömében már időközben táncra perdülő közönségtől és köszönte meg egyben a XI. Füzes Fesztivál támogatóinak,
fellépőinek és az Összefogás Füzesabonyért Egyesület tagjainak az önzetlen segítséget és részvételt - így a korábban már megemlítetteken túl a teljesség igénye nélkül jár az elismerés: Nagy Csaba polgármester
és Füzesabony Város Önkormányzata, Városi Könyvtár, Egészségügyi Központ és Egészségfejlesztési Iroda Füzesabony, Polgárőrség, Rendőrség, FÜV Kft, Heves Megyei Vízmű Zrt helyi Üzemegysége, Agrár Zrt, Szilvia
Optika, Napsugár Étterem és a Márka Presszó részére is!
Wenczel Árpád, az ÖFE elnöke
|