RENDEZVÉNYEK

2007 2008 2009 2010 2011 2012
2013 2014 2015 2016 2017 2018

VII. Füzes Fesztivál 2014
2014.09.06.

Szeptember 6-án került Füzesabonyban az Összefogás Füzesabonyért Egyesület szervezésében immár 7. alkalommal megrendezésre a város legnagyobb szabású, már hagyományosnak tekinthető, nyarat búcsúztató rendezvénye, a VII. Füzes Fesztivál.  Az egész napos eseményen délelőtt népdalkörök találkozójára került sor, majd délután, a megnyitón Gulyás László polgármester, dr. Csomós András igazgató főorvos és Wenczel Árpád ÖFE elnök köszöntötték a jelenlévőket.

Ezt követően galambröptetésre került sor, majd rengeteg gyerek program mellett, több sztárfellépő szórakoztatta az ezúttal is nagyszámú közönséget - így például a Betli duó, Lola és a Children Of Distance. A Pöttömke és a Hétszínvirág óvodák növendékei az idén is nagyon ügyesek és aranyosak voltak. A gyerek szépségverseny mellett újdonság volt és egyből népszerűvé vált a palacsintaevő verseny, amit Hosztafi Amanda műsorvezetőnk celebrált.  Körhinták, ugráló vár, trambulin, kisvasút és kreatív sarok is a nebulók szórakoztatását szolgálta, akár csak a tűzoltó autók. A kicsit nagyobbaknak a céllövölde mellett ingyenes szűrés állt rendelkezésükre és élvezhették a Casarini Fanny - Mészáros Márk páros, valamint a Wolf Dance Company csodás táncait, valamint a Zumba őrületet. Gábriel és a The Beatlife zenéje leginkább a közép korosztálynak és a 50- 60-70 éveseknek szólt. A VII. Füzes Fesztivált tűzijáték és utcabál zárta, ahol napjaink diszkó sikereit ezüstösen csillogó CD lemezeikről Wenczel Ádám és Gonda Crank Milán játszották le. Az egész nap során a hang és fénytechnikát a PW Produkció szolgáltatta. A retro blokkra már nem jutott idő, az majd jövőre következik a VIII. Füzes Fesztiválon.

Fél éves előkészítő munka előzte meg egyesületünk – és egyben a város – legnagyobb idei rendezvényét, ahol ismét kegyes volt hozzánk és a kilátogató szép számú közönséghez az időjárás. Anyagi, erkölcsi és természetbeni támogatóink száma jócskán meghaladta a 100-at, ezúton is köszönöm az önzetlen segítségüket! Külön szeretném kiemelni Füzesabony Város Önkormányzatának és a Polgárőr Egyesületnek a szervezésben és a biztonságos lebonyolításban nyújtott segítségét! A visszajelzések igazolják, hogy nem volt hiábavaló támogatóinknak és az ÖFE lelkes csapatának a fáradozása, önzetlen segítsége, mert így 2014-ben is sikerült egy kellemes, emlékezetes nappal megajándékoznunk a füzesabonyiakat.

Wenczel Árpád az ÖFE elnöke

***