Irodalmi Kávéház 2008. október 19.
Az ÖFE 2008.10.19-én 15 órától nagy érdeklődés mellett, sikeresen rendezte meg a Könyvtár Baráti Társulással közösen, Nádasy Erika közreműködésével, az irodalmi kávéház újabb műsorát - Edith Piaf felejthetetlen
dalaiból.
***
I. Füzes Fesztivál 2008. szeptember 13.
2008. szeptember 13.-án 13 órától Füzesabonyban a Piactéren az ÖFE szervezésében megrendezésre került az I. Füzes Fesztivál. Szerencsénkre az "égiek" kegyesek voltak hozzánk, és így a meteorológusok előrejelzései
ellenére bár kissé hűvös, de ugyanakkor csodálatos napsütés várta a fesztiválra kilátogató több száz érdeklődőt. A programot az erdőtelki mazsorettek kezdték, majd a folytatásban több táncos és hastáncos
produkcióra került sor, egyebek mellett például a Füzes Táncklub és Bíró Mónika bemutatóját csodálhatta meg a közönség. A helyi zeneiskola ezúttal is elbűvölte muzsikájával a "tisztelt nagyérdeműt". Lucza Csaba
hagyományőrző dobolása külön színfoltnak számított a délután során, hiszen ilyen jellegű előadás talán még sosem volt városunkban. A helyi Kyokushin karate, mint mindig, most is elkápráztatta a küzdő sportok
kedvelőit. A gyerekek örömére folyamatos bohóc műsorok, ingyenes ugrálóvár, arcfestés, rajzolás gyurmázás és lufi hajtogatás is színesítette a program választékát. Kint voltak a mezőkövesdi tűzoltók is, a kíváncsiskodók
közelebbről is megtekinthették a "jó öreg" létrás autót. Közben többször galambröptetésre is sor került.
Egyesületünk mindenkit vendégül látott egy cső frissen főzött kukoricával, valamint bemutattuk és természetesen meg is kóstoltattuk a híres füzesabonyi lepényt a hagyományőrzés jegyében. Az estébe nyúló fesztivált
a Casablanca együttes koncertje zárta, akik az akkor már igen hűvös idő ellenére is nagyszerű hangulatot teremtettek.

 |
Jelenlétével az I. Füzes Fesztivált megtisztelte többek között Sós Tamás, Heves Megye Közgyűlésének elnöke, valamint Korózs Lajos, térségünk országgyűlési képviselője, aki egyben a fesztivál fővédnöke
is volt.
|
 |
A jelenlévők biztonságáról, a rendezvény zavartalan lebonyolításáról a lelkes kis rendezői csapatunkon túl a helyi Polgárőrség, és természetesen a Városi Rendőrkapitányság munkatársai gondoskodtak. A legnagyszerűbb
érzés az I. Füzes Fesztivál kapcsán az összefogás volt, hiszen kortól, nemtől függetlenül városunk apraja és nagyja együtt töltött a "szürke hétköznapok" után egy csodálatos szombat délutánt. És hogy ez a "népünnepély"
létrejöhessen, a legtöbben szinte megkeresésünk előtt, illetve az első hívó szóra jelezték támogatási szándékukat, amiért ezúton is köszönetemet fejezem ki egyesületünk nevében!
A hagyományteremtés nem titkolt szándékával megrendezett I. Füzes Fesztivált az Összefogás Füzesabonyért Egyesület a jövőben is meg kívánja szervezni minden év szeptemberének környékén, színesítve ezzel a város kulturális kínálatát és összefogva a város lakosságát.
Wenczel Árpád
az ÖFE elnöke
***
|
Irodalmi kávéház - Bródy Sándor egri író művészete
2008. február 10.
2008. február 10.-én az Összefogás Füzesabonyért Egyesület és a Füzesabonyi Könyvbaráti Társulás közös szervezésében megrendezésre került a Márka Presszóban 15.00. órától a soron következő irodalmi kávéházi programunk
a Magyar Kultúra Napja, valamint a Valentin nap tiszteletére. Rendezvényünkön ezúttal Venczel Valentin, az egri Gárdonyi Géza Színház művésze, valamint Gulyás András, egyesületünk tagja szórakoztatta a publikumot.
A házigazda az ÖFE alelnöke, Márkus Róbert Zsolt volt.
***
|