RENDEZVÉNYEK

2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013
2014 2015 2016 2017 2018 2019 2021
2022 2023

V. Füzes Fesztivál
2012.09.01

2012. szeptember 1 Füzesabonyban remélem, sokak számára emlékezetes marad, hiszen ezen a napon kora délutántól késő estéig a rendszerváltás óta eddig soha nem látott tömeg árasztotta el a Házasságkötő terem előtti teret és a Rákóczi út Művelődési Ház - Posta közötti szakaszát, illetve 21 órától egészen az állomás épületéig hömpölygött az érdeklődők serege.

Már a 2007-ben lebonyolított I. Füzes Fesztivál piactéren történő megrendezésekor látszott, hogy komoly igény van városunkban az Összefogás Füzesabonyért Egyesület által kitalált és hagyományteremtő céllal életre keltett városi nap megszervezésére, ahol Füzesabony lakossága kortól, nemtől és politikai hovatartozástól függetlenül együtt tölthet el egy fél napot nyugodt, vidám, baráti környezetben, jól szórakozva a változatos kulturális és gyermekprogramok színes kavalkádja eredményeként. 

Így volt ez az idén is, méltóan a jubileumi V. Füzes Fesztiválon.  Csodálatos nyár végi időben Füzesabony Város Önkormányzata és az Összefogás Füzesabonyért Egyesület szervezésében, több helyi civil szervezet közreműködésével és nagyon sok, elsődlegesen helyi vállalkozás támogatásával nyílt lehetőség még színvonalasabbá tenni a már eddig is megszokott, jól szervezett és előadott produkciók széles skáláját. 

A közel 30 – különböző műfajokat felölelő – műsorszám közül több olyannal találkozhatott ezen a napon a közönség, amihez hasonlót még Füzesabonyban sosem láthatott. Gondolok itt például a Klezmerész együttes élő koncertjére, a Four Bones Quartet jazz zenéjére, a Vaga Banda gólyalábasaira, a tűzzsonglőrökre, vagy éppen az állomás épületének homlokzatára történő fényfestésre és installációs vetítésre, illetve a csillagos égbolt alatt, az uv csövek sejtelmes fénye közepette megkoreografált esküvői ruha és fehérnemű bemutatóra. 

Természetesen a számtalan gyermek program is rengeteg kíváncsiskodót csalogatott ki. Az ingyenes óriás csúszda, körhinta és kocsikázás, valamint arcfestés és óvodás térségi KRESZ - baleset megelőzési vetélkedő mellett a Harlekin bábszínház, a helyi két óvoda és a bohóc produkciók láttán nagyszerűen szórakoztak az apróságok is. A gyermek szépségversenyre az idén is sokan neveztek be és mutatták meg magukat a közönség tömött sorai előtt.

A tánc világának kedvelői a besenyőtelki mazsorettek, a zumba őrület, a mesés keleti szépségek, valamint a VIK táncosai és a maklári ugrókötelesek irigylésre méltó mozgás világát láttán többen kedvet kaptak a mozgáshoz és az éjjelig tartó retró diszkóban bátran megmozgathatták magukat és párjukat a 80-as, 90-es évek egykori sikereire.  A komolyabb zenét kedvelők több fellépő kórus előadásában találhatták meg a dallamok művészi hangzását. 2012-ben is felröppentek az ég felé a béke jelképeként a helyi galambászok büszkeségei. A teljesség igénye nélkül felsorolt programok mellett Jacsó Balázs festményeinek kiállítására is sor került, valamint a totó és a tombola nyertesei is értékes ajándékokat kaptak.


2012-ben ismét volt Füzesabonyban egy szép szeptemberi szombat délután és este, ahol minden jelenlévő elfeledhette néhány órára búját - baját és együtt szórakozhatott városunk apraja – nagyja. Ez a rendezvény – az V. Füzes Fesztivál – ilyen formában biztos nem zajlott volna le, ha a város önkormányzata és az ÖFE felhívására nem fog össze sok-sok támogató civil szervezet és vállalkozás helyből és a térségből ennek a városi kulturális és szórakoztató napnak a sikeres lebonyolítása érdekében! Köszönet érte! Folytatás következik természetesen jövőre, 2013. szeptember elején!

       
Wenczel Árpád az ÖFE elnöke

 

***

Nőnapi tavaszköszöntő
2012.03.11

2012. március 11-én vasárnap 16 órától az idén is megtartotta hagyományos nőnapi tavaszköszöntő rendezvényét a Márka presszóban az Összefogás Füzesabonyért Egyesület. Az idén is sokan fogadták el meghívásunkat a helyi hölgyek közül, a rossz időjárás ellenére gyorsan megteltek az asztalok körül elhelyezett székek és jól esett az átfázott vendégeinknek a forró tea és mellé egy kis sütemény.

Wenczel Árpád, az ÖFE elnöke köszöntötte elsőként a jelenlévőket, majd Sipos Attila alpolgármester úr tartotta meg beszédét. Ezt követően az ÖFE részéről Gulyás László polgármester úr, valamint Sipos Attila és Wenczel Árpád egy-egy szál gerberát nyújtott át minden „virágszálnak”, majd a program fő szervezője, Nagyné Váradi Anna, az ÖFE titkára konferálta fel a zenés, szórakoztató műsor közreműködőit. Horváth Gábor (ének és zongora), illetve Molnár János (ének) több, mint egy órás produkciójukban a tavaszt idéző közismert dallamokkal szórakoztatták a hallgatóságot. A szünetben Korózs Lajos is intézett néhány szót a füzesabonyi lányokhoz, asszonyokhoz a Nemzetközi Nőnap alkalmából.

Már 18 óra is elmúlt, mikor véget ért az ÖFE idei első rendezvénye. Bízom abban, hogy sikerült megajándékoznunk ismét egy kis figyelmességgel, szeretettel, vidámsággal a meghívásunkat elfogadó minden kedves vendégünket - ezen a tavaszi vasárnapi délutánon!

Wenczel Árpád, az ÖFE elnöke