RENDEZVÉNYEK

2007 2008 2009 2010 2011 2012
2013 2014 2015 2016 2017 2018

IV. Füzes Fesztivál
2011.09.03.

2011. szeptember 3-án szikrázó napsütés köszöntött városunkra, mintha az időjárás is érezte volna, hogy e szép nyárbúcsúztató őszi napon ki kell tennie magáért, mert egy jelentős esemény közeleg Füzesabony életében! Az Összefogás Füzesabonyért Egyesület által hagyomány teremtő jelleggel 2008. szeptember 13-án útjára indított  Füzes Fesztivál az eddigi legszélesebb összefogással, több helyi és környékbeli civil szervezet közreműködésével és (első ízben) Füzesabony Város Önkormányzatának támogatásával került megrendezésre az ezúttal már kicsit szűknek bizonyult Rákóczi úti Házasságkötő Terem előtti dísztéren és annak környékén. Egyesületünk lelkes csapata – mint szervező, illetve a városi sport és kulturális nap koordinátora - már június végén elkezdte az előkészületeket. Célunk elsődlegesen 2011-ben  is a szűkebb pátriánk civil  szervezeteinek – egyben értékeinek - bemutatása, megjelenítése volt az érdeklődők népes tábora – Füzesabony lakossága – előtt, politikai hovatartozástól, kortól, nemtől függetlenül!

Kellemes zeneszó mellett reggeltől folyamatosan, gomba módra nőttek ki a földből a sátrak, felépült a sürgő és az ugráló vár is a gyerekek nagy örömére. Egyre több kíváncsiskodó állt meg, hogy körül nézzen, ahogy sorra benépesülnek a pavilonok, kiállító helyek, megszépül a színpad. Dél körül kezdtek érkezni a résztvevők. 14 órakor, első ízben nyitotta meg a „városi nappá felnőtt” Füzes Fesztivált városunk polgármestere – Gulyás László. Beszédét követően a békét jelképező és Füzesabony 750 éves évfordulóját köszöntő galamb röptetésre került sor, majd a helyi tűzoltók színvonalas bemutatója kápráztatta el az idén is az őket körülvevő tömeget. Mellettük a Rendőrség szimulációs padján próbálhatták ki a bátrabbak, mit jelent adott esetben egy ütközés. A dísztéren sorra követték egymást a plakátokon és a Füzes Krónika hasábjain is feltüntetett színvonalas produkciók, a Könyvtárban pedig Antal Éva festményeit tekinthették meg az oda látogatók.

Míg kint a forgatagban megint volt főtt kukorica, cukorka, büfé a sok látványosság mellett, addig az Ámorban az ÖFE lelkes kis csapata minden fellépőt üdítőkkel és ínycsiklandó székely káposztával, valamint finom süteményekkel látott vendégül. Volt zene, tánc, karate és kutyás bemutató - sőt, még kisállat simogatás is. A civil összefogás jeléül több olyan közreműködőt is köszönthettünk, akik eddig még soha nem léptek fel a Füzes Fesztiválokon. Természetesen sok régi ismerős is megtisztelte ezúttal is produkciójával rendezvényünket. A gyerek szépségversenyre még a tavalyinál is többen neveztek be és nyertek értékes ajándékokat. A IV. Füzes Fesztivált a Casablanca zenekar élő koncertje zárta az estébe nyúló utca bálon 22 órakor.





A rendet és biztonságot a korábbi fesztiválokhoz hasonlóan egész nap a Füzesabonyi Polgárőr Egyesület biztosította, míg a hangosítást Dj Grékó szolgáltatta. Köszönet a program részvevőinek, önzetlen segítőinek, támogatóinak! E városi nap az idén azt jelképezte, hogy a civil értékek, jó ötletek, nem kevés leleményesség, sok jó szándékú ember együttműködésével - összefogásával a szűkös anyagiak mellett is megvalósítható az, hogy Füzesabony polgárai együtt tölthessenek el egy kellemes délutánt – feledve napi gondjaikat, bajaikat, problémáikat! Végül, de nem utolsó sorban köszönöm az ÖFE tagjainak több hetes, illetve szombati egész napos oda adó munkáját! Nélkülük 2011-ben sem került volna megrendezésre a IV. Füzes Fesztivál! 2012-ben jön a folytatás!

Wenczel Árpád, az ÖFE elnöke

 

***

 

Csapatépítő tréning
2011.07.30.

2011. július 30-án egyesületünk nyugodt, idilli környezetben egy bográcsozással egybekötött félnapos csapatépítő tréninget tartott Füzesabonyban, ahová az ÖFE tagjai közül a nyári szabadságok ellenére aki csak tehette, mindenki eljött. A legtöbben családjukkal érkeztek, hiszen e nagyon jó hangulatúra sikeredett rendezvényünk egyik fő célja pont az volt, hogy a múlt évi választási sikereinkhez nyújtott több hónapos előkészítő munkát követően egy jó félév távlatában értékeljük ki a győzelemhez vezető út pozitív és negatív szakaszait, illetve az elmúlt 6-9 hónap helyi fejleményeit.

Bőven tudtunk miről beszélni a városunkban történtekről, volt ebben jó és rossz egyaránt! Első kézből kapott tájékoztatást a hallgatóság az Önkormányzat eddigi munkájáról is. Közben elkészült a finom káposzta, no és természetesen végig kellett mindenkinek kóstolnia az ízletes pogácsák és sütemények széles palettáját is! Tele hassal, halk zene mellett, hivatalosan elkezdtük ezt követően a IV. Füzes Fesztivál szervezését, amit a tavalyihoz hasonlóan 2011. szeptember 3-án, szombaton 14 órától tervezünk megrendezni a Házasságkötő Terem előtti dísztéren. A várhatóan 2011. augusztus 26-án megjelenő Füzes Krónika időszaki kiadványukban egyebek mellett tájékoztatjuk majd  a Tisztelt Lakosságot a fesztivál részletes programjáról. Az Összefogás Füzesabonyért Egyesület „bogrács partija” a kissé hűvösre fordult időjárás ellenére a késő esti órákban ért véget. Ezúton is köszönöm a megjelenteknek aktív részvételüket és a szervezésben nyújtott önzetlen segítségüket!

Wenczel Árpád, az ÖFE elnöke

***

 

II. Civil Expo
2011.05.14.

2011. május 14-én került Füzesabonyban a Közösségi Parkban megrendezésre a II. Civil Expó, amin az Összefogás Füzesabonyért Egyesület is részt vett a múlt évhez hasonlóan. A sátrunkban a szórólapjainkon túl a Füzes Krónika eddig megjelent összes száma megtekinthető volt. Az idén is kérdőívek kitöltésére invitáltuk az érdeklődőket. A helyes „megfejtők” között egy külön díjat sorsoltunk ki ezúttal is, ami egy jó nagy ajándékkosárban testesült meg.

Nagyon sokan látogatták meg az ÖFE standját és a nap során több más civil szervezettel tudtunk ismét kapcsolatokat kiépíteni – tehát nagyon hasznos volt véleményem szerint a rendezvény ez évi megszervezése!
Várjuk jövőre is az Expót!


Wenczel Árpád, az ÖFE elnöke

 

***

 

Tavaszköszöntő Pacsirtával
2011.03.13.

Farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó utolsó három napjában nagy télbúcsúztató mulatságokra kerül sor számos helyen. Ekkor rendezik meg a híres karneválokat: pl. Rio de Janeiro, Velence, vagy Magyarországon a farsang farkának nevezett időszak legnevezetesebb eseményét - a mohácsi busójárást.
Az Összefogás Füzesabonyért Egyesület már több éve csatlakozott ehhez a népszokáshoz, így ezúttal egy zenés Tavaszköszöntő teadélutánra hívta az érdeklődőket a Márka Presszóba. Az ÖFE tagjai a hölgyek jelképes megajándékozásán túl teasüteménnyel és teával kedveskedtek a vendégeknek, akiket ezt követően Wenczel Árpád egyesületi elnök és Nagyné Váradi Anna köszöntöttek.

Nagyné
Wenczel Á
Győri Zsuzsa
Farkas Antal

A folytatásban Győri Zsuzsa énekes, ifj. Farkas Antal zongorista és id. Farkas Antal  hegedűművész káprázatos műsorára került sor. A csodálatos hangú fiatal énekesnő  Seres Rezső, Edit Piaf és Karádi Katalin dalaival szinte elvarázsolta a közönséget, a billentyűk királya pedig George Gershwin amerikai zeneszerző, zongorista műveit játszotta átütő sikerrel. Mindkét fiatal művész  ugyan még zenei tanulmányokat folytat, de ezen a délutánon is bizonyították, hogy ott a helyük a koncerttermekben, a világ színpadain. A hangulatot tovább fokozta id. Farkas Antal, aki egyebek mellett a Pacsirta virtuóz prezentálásával igazi tavaszi hangulatot teremtett ezen a délutánon a hallgatóság körében.

Közönség
Közönség


Többen voltak a nézők között olyanok, akik elmondásuk szerint még soha nem voltak ilyen rendezvényen. Megható volt, ahogyan búcsúzóul a közönség köszönetet mondott a fellépő művészeknek és az ÖFE lelkes csapatának ezért a szívet, lelket melengető teadélutánért.

Nagyné Váradi Anna

***