Helyhatósági választások - 2010

Polgármester-jelölt

Polgármester-jelölt: GULYÁS LÁSZLÓ
Gulyás László

1948. szeptember 21-én születtem Füzesabonyban. Felmenőim mindkét ágon füzesabonyiak.
Az általános iskolát Füzesabonyban, a középiskolai tanulmányaimat a budapesti Fáy András Gimnázium és Szakközépiskolában végeztem, ahol egyidejűleg szerszámkészítő lakatos végzettséget is szereztem.
Első munkahelyem 1968-től a Fegyver és Gázkészülékek Gyára volt Budapesten. 1968-71 febr. között a határőrség országos parancsnokságán teljesítettem katonai szolgálatot.

1972-ben nősültem, azóta feleségemmel Füzesabonyban élünk. 2 felnőtt, önálló családdal rendelkező gyermekünk van, Judit és László.
A tanácsi közigazgatás apparátusában 1972-től dolgozom, 1983-ban az Államigazgatási Főiskola igazgatásszervezői szakán szereztem diplomát.
A Füzesabonyi Nagyközségi Tanácsnál, a Füzesabonyi Járási Tanácsnál majd a Füzesabonyi Járási Hivatalnál és önkormányzatnál a hivatali ranglétra minden fokán szereztem gyakorlatot.
Időközben, 7 évig (1990-97) Szihalom önkormányzatának jegyzője is voltam, majd 1997-től újra Füzesabony város szolgálatába álltam és nyugdíjba vonulásomig, mint polgármester tevékenykedtem.
2002-ben országgyűlési képviselővé választottak, majd 2006-ban saját elhatározásból az országgyűlési képviselőséget és a polgármesterséget is abbahagytam, nem indultam. 4 év óta nyugdíjasként veszek részt a város közéletében.
Településünk jelenlegi helyzetét látva kötelességemnek érzem, hogy újra felajánljam tapasztalataimat, szakmai tudásomat Füzesabonynak!